A szovátai Medve-tó

Van Maros megyében egy hely, amely a helyiek kedvence és kihagyhatatlan a turisták számára is. A világ legnagyobb heliotermikus tava, a Medve-tó 1875-ben keletkezett, és Parajdtól északnyugatra Szovátán, Maros megyében, Romániában található. Mivel a tó alakja egy kiterített medvebőrre emlékeztet, ezzel magyarázzák a tó nevének eredetét. Keletkezése óta a híres gyógyfürdők egyike, a Maros megyei turizmus gyöngyszeme, amelyet nagyon sok gyógyulni, pihenni, kikapcsolódni vágyó ember keres fel.

A szovátai Medve-tó vizét számos betegség gyógyítására ajánlják köztük reumatikus, gyulladásos betegségekre, valamint a meddőség kezelésére is. A tó vizének sótartalma a felszínen 100 g/l, de mélyebben 220-300 g/l.

Amint azt már említettük a Medve-tó a világ legnagyobb heliotermikus tava, és heliotermikus tulajdonságát 1901-ben állapította meg egy kolozsvári származású fővegyész, Kalcsinszky Sándor. A Medve-tó vizét a napsugarak melegítik fel, de eltérően más tavaktól, a Medve-tó vizén a környező édesvízű patakokokból származó víz réteget képez, és átengedi a napsugarakat, majd eléri a tó mélyebb rétegeit is. A helioterm jelenségnek tulajdonítható az, hogy a Medve-tó vize két méter mélységig eléri a 35 Celsius fokot is. A tó kialakulásakor a legmelegebb rétegekben akár 80 Celsius fokot is mértek, de ez fokozatosan csökken a beömlő édesvíz és a fürdőzők nagy száma miatt. Ezzel szemben a tó sótartalma a tó mélyebb rétegeiben fokozatosan emelkedik,

A Medve-tó kétségtelenül a Maros megyei turizmus egyik legfontosabb állomása, amely egyre bővülő wellness szolgáltatásaival kiemelkedik a környék települései közül. A közelmúltban számottevő befektetéseknek újításoknak köszönhetően, újabb virágkorát éli a település. A magyarországi Danubius Hotels Rt. Több szállodát is megvásárolt, felújított, így egyre több turista befogadására van lehetőség. A településen a szállodákon kívül a helyiek is kínálnak szállást, számos vendégház, panzió, apartmanház várja az üdülni vágyókat.

Szováta és környéke, a Medve-tó és a körülötte lévő kisebb, nem ennyire kiépített tavak ideális hely a pihenésre, wellness szolgáltatások igénybevételére, valamint a gyógyulásra. Számos gyógykezelést lehet igénybe venni, a szolgálatások magas színvonala egyre jobban vonzza a gyógyulni vágyókat. Az igénybe vehető kezelések közül álljon itt néhány: krónikus reumás betegségek, poszttraumás betegségek rehabilitációja, ortopédiai műtétek utáni állapotok kezelése, idegrendszeri betegségek, perifériás idegbénulás, krónikus női betegségek, krónikus tüdő és légúti betegségek, bőrbetegségek gyógyítása.

Nemcsak a magas sótartalmú víz, hanem a település jellegzetes, értékes gyógyiszapja is eredményesen alkalmazható a betegségek kezelésére. A kezelések több félék: megelőző kezelések, a betegséget gyógyító kezelések, az egészség helyreállítását szolgáló, rehabilitációs kezelések, valamint wellness kezelések.

A kezelőközpontokban a következő balneofizioterápiás módszereket használják a szakemberek a vendégek gyógyítására: a helyi sósvíz alkalmazása, a helyi gyógyiszap alkalmazása, a fizioterápia több formája, gyógymasszázs, mozgásterápia és gyógytorna.

Összességében elmondható, hogy Szováta, a Medve-tó és a körülötte lévő kisebb sós tavak a wellness szolgáltatásokra a gyógyulásra, pihenésre vágyók paradicsoma, ahova nemcsak a környező helyekről, de külföldről is sokan látogatnak el, és a magas színvonalú szolgáltatásoknak köszönhetően egyre többen vissza is térnek.