Az északi országok mindig is nagyon foglalkoztattak. Ahogy azonban felnőttem, egyre jobban rájöttem, hogy a tél nem a kedvenc évszakom, és a hideget sem bírom túlságosan. Jobban kedvelem azt, ha a dolgok ki vannak egyensúlyozva. Ezért is szeretem annyira az őszt, meg a tavaszt, csak ezekkel az évszakokkal azonban ritkán lehet találni országot. Ettől függetlenül, most már azért jobban hozzászoktam a hideg gondolatához és egyszer biztosan el fogok látogatni az egyik skandináv országba.
Főleg azért, mert fiatalon egy csomószor néztünk Svédországon keresztülmenő vonatokat az egyik barátommal. A srác mindig bekészített egy pohár teát, beraktunk a háttérbe valami nyugis zenét és csak néztük a végtelen, havas tájakat. Még most is elmosolyodok, ha visszaemlékszek ezekre az időkre. Remélem egyszer pedig élőben is látni fogom ezeket a tájakat, nem pedig csak a laptop képernyőjén.
Néha azonban az internetes lehetőség sokkal jobb, mint amit a valóságban kaphatnánk. Vegyük példának a gyógyszereket. Én utálok patikába járni és ezért sosem voltak otthon a megfelelő szerek. Egy nap azonban rátaláltam a Prevenció Patika oldalára, ami teljes mértékben képes volt megváltoztatni azt, hogy miként gondolkozok gyógyszerekről és azok vásárlásáról. Télen mindig nagyon kiszárad a bőröm, ezért úgy voltam vele, hogy itt az ideje utánanézni pár dermokozmetikai terméknek.
A Prevenció Patika oldalán pedig ehhez minden lehetőséget megadtak. Alapból, ha a kezdőlapjukra érkezünk, áttekinthetjük azt, hogy milyen termékek érhetőek el a kínálatukban. Ez nagyszerű segítség lehet mindenki számára, akik nem konkrét ötlettel jöttek fel az oldalra. És őszintén, sokszor nekem is segít, mert eszembe jut pár dolog, amit érdemes lett volna már megvenni, csak korábban kiment a fejemből.
Az oldal egyébként könnyen átlátható és kezelhető, így nem kell több néhány kattintásnál és meg is lesz a dermokozmetikumok alkategória. Ezen belül pedig elkezdhetjük böngészni a széles választékot. Először persze feljöhet bennünk a kérdés, hogy nem fogunk esetleg elveszni ilyen sok termék között? Nem kell azonban félni, mert a Prevenció Patika erre is gondolt. Korábban, mikor boltban vásároltam, mindig azzal ment el a legtöbb időm, hogy nem tudtam mi-merre van. Így azonban sokkal egyszerűbb volt a dolgom, mert rendezési elvek és szűrők használatával, a saját igényeimnek megfelelően alakíthattam a listát.
Az is nagyon tetszett, hogy a főbb információkat nem rejtegetik előlünk. Tehát, az ár, a megnevezés és a kiszerelés rögtön fel lesz tüntetve. Ezek közül az ár volt számomra a legfontosabb, hiszen sokszor ezt nem lehet megtalálni a boltokban. Ha azonban egy picit részletesebben is kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit tud az adott áru, akkor a Dermokozmetikumok alkategória összes termékéhez elolvashatunk egy bővebb leírást itt. Ennek segítségével pedig azt érezhettem, hogy pontosan tudom, hogy milyen terméket rendelek és nem csak vakon választok. Ezelőtt nem éreztem azt, hogy a döntésem ennyire objektív lett volna.
Maga a rendelés pedig nagyon egyszerű volt és nem hiszem, hogy bármi gondot fog okozni. Elsőként helyezzük be a kosárba azt, amit kiválasztottunk és győződjünk meg arról, hogy megfelelő számban adtuk meg. Ha ez megvan, akkor adjuk meg a szállítási adatainkat, végül pedig a számlázási címünket. Rendkívül egyszerű az egész és pár perc alatt kész is vagyunk. A dermokozmetikumok alkategória rengeteget segített abban, hogy a bőröm egészségesebb legyen és pár napon belül mindig kiszállítják a csomagot.