Klíma nélkül aligha képzelhetjük el otthonunkat, hiszen télen és nyáron is kitűnő szolgálatot tesz az eszköz. Vásárlás előtt azonban számos kérdés felmerül, és nem csak a márkát illetően. A kültéri és beltéri egység kérdésköre éppen úgy fókuszba kerülhet, mint a teljesítmény vagy a technikai tudás. Lássuk, mire érdemes figyelni, ha elkerülnénk a kellemetlen meglepetéseket!
A kültéri egység felhelyezése mellett biztosan nem mehetünk el. Ugyan sok ingatlan esetében ez gond nélkül megvalósítható, de például műemlékvédelem alatt álló ingatlanoknál ez korántsem így van. Hazánkban akár az egységes utcakép biztosítása kapcsán is akadályokba ütközhet a klímaszerelés. Arra is célszerű ügyelni, hogy milyen nehézségekkel jár a kültéri egység felszerelése, ugyanis ennek függvényében a szerelési költségek is emelkednek majd. Klíma vásárlás előtt mindenképpen érdemes szétnéznie az olyan weboldalakon, mint a cascadeklima.hu.
Nem csak a kültéri, hanem a beltéri egység helyének megtalálására is figyeljünk. A korszerű klímaberendezések megjelenésüket illetően már tökéletesen illeszkednek a belső enteriőrbe, de így is lényeges annak helye. Székkel, kanapéval vagy ággyal szemben nem érdemes elhelyezni, azzal ugyanis huzatnak tehetjük ki magunkat, ami akár megfázással is járhat. Nem mindegy az áramforrás közelsége sem. Legjobb, ha bejárat fölé vagy nyílászárókhoz tesszük a készüléket.
A megfelelő belső mikroklíma érdekében a teljesítményre is célszerű ügyelni. A kisebb helyiségekbe rendszerint elég a 2,5 kW-os eszköz, de ha nagyobb terekről van szó, akkor a 3,5 kW-os típus bizonyul ideálisnak. Persze a klímával elérhető hatásfok attól is függ, hogy az ingatlan mennyire jól szigetelt, milyen fekvéssel bír az, vagy mekkora a belmagasság.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a minőségi darabokat részesítsük előnyben a kevésbé ismert márkákkal szemben. A meglepően olcsó készülékek karbantartásával, javításával, alkatrész-ellátásával komoly gondok lehetnek, ezért ne a beszerzésen igyekezzünk spórolni. A karbantartásra és a tisztításra is figyeljünk, ugyanis ezek hiányában romlik a teljesítmény és a levegőben keringő baktériumok és vírusok megbetegedést is okozhatnak. Ma a fűtés is energiatakarékosan megoldható a megfelelő klímával, így megfontolandó az is, csak nyáron szeretnénk-e majd használni az eszközt, vagy egész évben.